A NAGYVÁRADI MŰVÉSZETI LÍCEUM

Üdvözöljük honlapunkon!

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntöm a Nagyváradi Művészeti Líceum honlapján.

Van-e csodálatosabb érzés annál, mint beülni egy koncertre és átélni a zenét? Van-e lélekemelőbb érzés annal, mint egy kiállításon gyönyörködni diákjaink szebbnél szebb alkotásában? Ez a Művészeti lényege, de amíg ide eljutunk, addig mindig hosszú út vezet. Ezen az úton pedig ott vagyunk mi pedagógusok is, és igyekszünk legjobb tudásunk szerint a gyermekek és fiatalok mellett lenni, szakszerűen irányítva, tanítva és nevelve őket. 

Iskolánk, Bihar megye és a régió egyetlen magyar tannyelvű művészeti oktatást biztosító középiskolai intézménye, ahol V. osztálytól egészen az érettségi megszerzéséig tanulhatnak a diákok. A Nagyváradi Művészeti Líceumban jelenleg zeneművészeti, képzőművészeti és műépítészeti szakon folyik az oktatói-nevelői munka. Emellett az elemi osztályok számára külsős, zeneművészeti osztályaink is működnek.

A Nagyváradi Művészeti Líceumnak különleges hangulata van: itt jól érzi magát a tanuló és a tanár egyaránt. Itt a tanuló is alkotó részese a tanítás-tanulás folyamatának. A sikerélményen keresztül történő munkát tartjuk célravezetőnek. Biztosítani kívánjuk diákjank számára azt a teret, ahol gyakorolhatják és fejleszthetik képességeiket, s mindeközben felfedezhetik önmagukat. A zenei előadások és a kiállítások során a diákok átélik, hogy mit jelent adni, önzetlenül adni! Napjainkban ez szintén egy hatalmas érték! A zenei nevelés bizonyítottan hozzájárul az agresszió csökkentéséhez, odafigyelésre, tapintatosságra, elfogadásra nevel.

Érzelmileg és erkölcsileg elsekélyesedő világunkban óriási szerepet kaphat a művészeti órákon történő érzelmi nevelés! A diákok művészi hajlamainak kibontakoztatása egy olyan világhoz vezető út első mérföldköve, amelyen elindulva igazi értékekhez jut, sőt maga is értéket hoz létre.

Számos versenyen, rendezvényen szép eredményeket értünk el, de talán legnagyobb sikerünk az, hogy a diákok IX. osztálytól kezdve már tudatosan és nem csupán szülői útbaigazításra választják tanintézményünket.

Ugyanolyan szinten biztosított a színvonalas oktatás/nevelés a művészeti tantárgyak mellett a többi kötelező, kerettantervben szereplő tantárgy esetében is. Tanáraink legnagyobb része I. fokozati vizsgával rendelkezik, jól felkészült, a tanári pályát hivatásként megélő szakember. Több diákunk a tantárgyversenyek országos szakaszáig is eljutott, ahol számos díjazottunk is volt.

A vidékről ingázó diákok számára előnyös lehet tanintézményünk választása, mivel a buszbérletek árát az iskola visszatéríti. A távolabbról érkező diákoknak helyet is tudunk biztosítani a bentlakásban.

Tanulóink itt fölkészülhetnek az életre, a továbbtanulni szándékozóknak megfelelő alapot biztosítunk a középiskolai, valamint az egyetemi szintű oktatási intézményekbe való bejutáshoz. De ami talán még ennél is fontosabb: felkészítjük diákjainkat az ottani követelmények, nehézségek nélküli teljesítéséhez, mivel nemcsak az ismeretek átadására fordítjuk figyelmünket, hanem mindeközben nevelünk, jellemet formálunk és kitartó, lelkiismeretes munkára is szoktatjuk őket. Hiszen egy hangszer megszólaltatása vagy egy művészeti alkotás megjelenítése kitartó munkának a gyümölcse.

A „hagyományos” tárgyak csak arról szólnak, ami körülvesz minket, arról, hogyan működik a világ; a művészeti tárgyak a belső látást valamint a kreatív készségeket fejlesztik. A művészeti oktatásban a tanuló felfedezőútra indul – felfedezi saját belső világát, képességeit, és a különféle művészi formák kifejezésvilágát.

Iskolánkban törekszünk arra, hogy a tanév minden szakában változatos programokkal várjuk tanulóinkat, a szülők közösségét, partnereinket. Munkánkat alapvetően meghatározzák az intézményhez és népünkhöz kötődő hagyományok, a civil szervezetekkel történő széles körű együttműködés, az innovációs lehetőségek minél teljesebb alkalmazása.

Munkatársaimmal együtt örülünk annak, hogy a körülöttünk zajló – társadalmat, gazdaságot – érintő változások közepette is képesek vagyunk tanulóink számára biztosítani a sokoldalú képességfejlesztést.

 

Honlapunkon jó böngészést kívánok!

Nagy Gabriella,

a Nagyváradi Művészeti Líceum igazgatóhelyettese

FELVÉTELI 2023: SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN TEHETSÉGES DIÁKOT A MŰVÉSZETIBE!

 

BEIRATKOZÁS A TEHETSÉGFELMÉRŐ PRÓBÁKRA VIII. OSZTÁLYOSOK SZÁMÁRA

2023. május 15.-16.-án, 8 és 16.30 között, iskolánk titkárságán (Nagyvárad, Menumorut utca 33. szám, A épület, rögtön a bejárat mellett).

A FELVÉTELI IDŐPONTJA VIII. OSZTÁLYOSOK SZÁMÁRA

2023. május 17.-19.-én zajlik, a következőképpen:

  • május 17-én: Csendélet (képzőművészet és műépítészet szakra egyaránt),
  • május 18-án: A kreativitás próba képzőművészet szakra (festészet vagy agyagozás),
  • május 19-én: A kreativitás próba műepítészet szakra (festészet).

Mindhárom nap reggel 8.30-ra kell megérkezni iskolánk Menumorut utca 33.szám alatt lévő C épülethez.

A Csendélet elkészítéséhez szükséges eszközök, amit hozni kell: A3-as rajzlapok (legalább 4 darab), grafitceruzák (B típusú, több méretű), radír, cellux.

A festészeti próbához ecseteket, vízfestéket vagy temperát vagy akrill festéket, palettát lapokat, vizes poharat.

A zeneszakra jelentkezők számára a tehetségpróba időpontját a beiratkozást követően közöljük.