Külsős osztály
MIT JELENT KÜLSŐS, ZENE SZAKOS TANULÓNAK LENNI A MŰVÉSZETIBEN?
Mivel a zenei oktatást már zsenge gyermekkorban javasolt és érdemes elkezdeni, ezért az elemi iskolások számára is lehetőséget kell biztosítanunk a zenei képességeik kibontakoztatására. Ez azt jelenti, hogy az elsős diákok egy másik magyar tannyelvű iskolában tanulnak, de emellett hangszerórákon (zongorán vagy hegedűn), valamint zeneelmélet órakon vesznek részt tanintézményünkben. Mivel állami oktatásról beszélünk ez teljesen ingyenes.
HOGYAN VÁLHAT VALAKI KÜLSŐS, ZENE SZAKOS TANULÓVÁ?
Az elsős, külsős osztályba való felvételire minden évben jelentkezhetnek azon diákok, akik ősszel első osztályt kezdenek (azaz a jelentkezés előkészítő osztály végén történik). Javasolt legkésőbb június 1-ig jelentkezni, először egy jelentkezési űrlap kitöltésével (ezt itt csatolva is megtalálják, vagy megkaphatják iskolánkba való látogatáskor is). Ezt a jelentkezési úrlapot a titkárságon vagy a Petőfi Park melletti épületben, az igazgatóságon lehet benyújtani. A kis jövendőbeli elsősök pedig egy tehetségfelmérőn vesznek részt, ami tulajdonképpen a zenei képességek felméréséből áll (halláspróba, ritmusérzék, zenei emlékezet). Semmi mással nem kell készülni a tehetségfelmérőre, csak egy kis dalocskával.
A felvételi (tehetségfelmérő) időpontját a beiratkozási időszakban közöljük, kérjük kövessék honlapunkat és facebook oldalunkat.
Amennyiben további tájékoztatást igényelnek a beiratkozással kapcsolatban, telefonon is elérnek minket a 0359/802305-ös telefonszámon, vagy személyesen is ellátogathatnak a Művészeti Líceumba, hétfőtől csütörtökig 8.00 és 16.30 között, valamint péntekenként 8.00 és 14.00 óra között.
Szeretettel várjuk a tehetséges diákok jelentkezését!
BEIRATKOZÁS A TEHETSÉGFELMÉRŐ PRÓBÁKRA
Beiratkozás 2024. február 1. – jűnius 7., 8 és 16:30 között, pénteki napokon 8 és 14:00 között, iskolánk titkárságán (Nagyvárad, Menumorut utca 33. szám, A épület, rögtön a bejárat mellett, vagy a Petőfi Park melletti épületünkben az Igazgatóságon).
A FELVÉTELI IDŐPONTJA
A felvételi időpontja 2024. jűnius 11., 16.00 órától, a Petőfi Park melletti épület dísztermében.